Poniudvar.hu

Állatsimogató udvar a Normafánál

Állatsimogató udvar Budapesten?

Igen létezik. Budapesten, a Normafa tetején

Dr. Boris Levinson amerikai pszichológus először az 1960-as években kezdett bele állatasszisztált terápiába, amikor is érzelmileg zavart, illetve árva gyerekek gyógyítására vonta be páciensei kezelésébe az állatokat. A vizsgálat során azt tapasztalta, hogy az állatok közelsége kedvező hatással van a közérzetre és a hangulatra. Később valóban igazolták ezt más kutatások is: jobb lelki állapotba kerülnek azok, akik folyamatosan állatok közelében tartózkodnak.

Ahogy megfigyeltük nálunk, a kicsik egyik kedvenc programja az állatsimogatás. A szülők nehezen tudják a gyerekeket a karám elől elcsábítani, hiába a rengeteg játék és a program az udvarunkban. Az  állatsimogatás nem csak hasznos ismereteket nyújt, de izgalmas szórakozás is.

Nem csoda hát, hogy az állatok gyakran segítő szerepet töltenek be a mesékben: nélkülük a mesehős célját elérni nem tudná. Ott vannak például a lovak, amelyek gyakran segítenek a főhősnek a sárkány legyőzésében, vagy gondoljunk csak a minden kívánságot teljesítő aranyhalra. Ember és állat jó esetben az életben is szeretetteljes kapcsolatot alakítanak ki egymással.

A vidéki, falusi élethez hozzátartozó állatvilág széles pallettájával találkozhattok nálunk: mini póni, alpaka, malac, láma, bárány, nyúl, mini kecske, tengerimalac, szárnyasok.

Piczinke állatsimogató udvarunkban szeretnénk testközelben megmutatni a háztáji parasztudvarok állatvilágát, amely nagyszerű kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A kíváncsi lurkók közvetlenül számos- szelíd kisállattal, őshonos háziállattal ismerkedhetnek meg. Simogathatják, etethetik őket, ezáltal is erősítve az állatokhoz való kötődésüket és szeretetüket. Játszva fejlődnek. A gyerekek az állatok reakcióiból megtanulják, hogy a saját viselkedésük hogyan hat egy másik élőlényre. Hamar felismerik, hogy a háziállatukkal nem bánhatnak durván, és nem is hanyagolhatják el őket. Vagyis a gyerekek és az állatok egymást nevelik. Tanulmányok szerint azoknak a gyerekeknek, akiknek van otthon állatuk, az óvodában és az iskolában ritkábban vannak problémáik a beilleszkedéssel, barátságosabbak, és jobban megértik a testbeszédet, sőt a jobban képesek a saját igényeiket mások javára háttérbe szorítani. Nagyon szeretnek barátkozni, és könnyebben boldogulnak az iskolai problémákkal is.

Állatsimogató udvar a normafa tetején

Tudtad?

Mini póni simogatás

A mini pónijaink imádják a szépítkezést, fésülgetést, sőt még a sörényüket is be tudják fonni a gyerekek.

Nyuszisimogatás

Ha leggugolsz a nyuszikhoz, körédgyülekeznek és követelik a simogatást.

Alpaka simogatás

Alpakáink imádják a finom, óvatos szeretgetést.

Malacka simogatás

A törpemalacok az egyik legintelligensebb állatok, imádják, ha foglalkoznak velük.

14196040_853178514818228_3285796945604814431_o

Láma simogatás

Öcsi, a lámánk elkepesztően fotogén és jóképű, úgyhogy a selfie ne maradjon ki. Megsúgjuk: imád pózolni.

Törpekecske simogatás

A kecskék ugyanúgy élvezik és szeretik a simogatást, vakargatást, mint a kutyák.

Bárány simogatás

A szelíd gyapjasok nagyon fognak neked örülni.

Csacsi simogatás

Nálunk kedvedre ölelgetheted és szeretgetheted a csacsikat is.

5 dolog, amit nem tudtál az állatsimogatásról