Poniudvar.hu

Állatsimogató udvar a Normafánál

Gyerektábor Budapesten, a Normafa tetején

Kedves Szülők,

Tudjuk, hogy a nyári szünet gyakran komoly kihívást jelent, hiszen a kicsik elhelyezéséről, szórakoztatásáról gondoskodniuk kell a nyári hónapok alatt is.

Szülőként azt is tudjuk, hogy milyen nehéz másra bízni a gyerekeket, de néha muszáj elengedni a kezüket, hiszen a tábor egy örök emléket nyújt, -persze csak akkor, ha jól szervezett, ha képzett, türelmes és kedves vezetőkre bízhatjuk őket, na és persze ötletes, fordulatos játékokat, programokat találunk ki, hogy véletlenül se unatkozzanak.

Nem könnyű a gyerekek figyelmét lekötni és elterelni a TV-ről, meg a telefonról.. no de persze nem lehetetlen. Eddig mindig előre kitaláltuk, hogy mit fogunk csinálni, miket fogunk játszani.. de hamar rájöttünk, hogy ez a srácok számára nem élvezetes, hiszen lehet, hogy az adott napon semmi kedvük nem lesz hozzá. Akkor meg mit ér az egész, ha nem élvezik? Semmit!

Miről szól a tábor?

Maximális biztonság és az egész napos játékok mellett fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megismerkedjenek az állatokkal, ezáltal is erősítve az állatokhoz való kötődésüket és szeretetüket. A lovaglásról, melynek rengeteg jótékony hatása van. Emellett egész nap levegőn vagyunk, gyönyörű környezetben.

Milyen programok várnak a gyerekekre?

Vannak állandó programok, amit imádni szoktak. Ilyen például a ház körüli munka. Persze most nem a mosogatásra gondolunk, hanem az állatokkal való munkákra. Először befogják az orrukat, nagyokat nevetnek a lócitrom láttán, majd egy kis idő után örömmel és csillogó szemekkel segítenek nekünk. Naponta kétszer lóhátra pattanunk. Észre sem veszik, hogy mennyit tanulnak és fejlődnek közben. Na és persze jól le is fáradnak. Játékok. Ez is a srácoktól függ. Tavaly nagyon sok időt töltöttünk a medencénkben, majd homokvárat építettünk, de volt olyan csapat, aki inkább a kincsvadászatot  és a kézműveskedést részesítette előnyben.

Szóval: tanulunk, játszunk, fejlődünk és rengeteget nevetünk… és amikor hazaérkezik és megkérdezed tőle, hogy mi történt ma, akkor nem azt a választ fogod kapni, hogy: SEMMI!

Kapnak-e enni a gyerekek?

Igen, naponta háromszori étkezést biztosítunk. Gondosan összeválogatott, friss, házias ízű ételekkel várjuk őket. Természetesen a gyümölcs és a nasi sem maradhat el.

Érkezés/ távozás:

A programokon való részvételhez 9 óráig érdemes megérkezni. Távozás pedig legkésőbb 16:30-ig.

Ajánlott korosztály:

5 éves kortól várjuk a gyerekeket.

A táborok előlegének befizetési határideje:

2024.június.15.

Az időpont az előleg (20 000 Ft) befizetésével válik véglegessé, amelyet utalással tudsz rendezni (OTP 11732064-20065867-00000000 – Svábhegyi Kutyaszalon Kft.), vagy pedig személyesen a recepciónkon.

A szükséges dokumentumokat itt tudod letölteni:

Gyerektábor

Táborozás nélkül nem nyár a nyár. 2024-es nyári gyerektábor időpontok:

  • Július 8-12
  • Július 15-19.
  • Július 22-26.
  • Augusztus 5-9.
  • Augusztus 12-16.

Egy pár sor a tavalyi táborok után, amit a szülők küldtek:

Még csak most ért véget, de már visszavágyik hozzátok! Ez az első tábor, ahová szívesen megy, úgyhogy még találkozunk ebben biztos vagyok. Köszönöm nektek!
Óriási siker volt a múlt hét, hálásan köszönöm a szervezést, valamennyiőtök figyelmét, odaadását! Gratulálok a csapathoz; inkluzíve nyúl, póni, csacsi, alpakka, liba, malac.
Teljesen más gyereket kaptam vissza. Boldog, felszabadult és megállás nélkül mondja, hogy vissza akar menni hozzátok, úgyhogy remélem jövőre is lesz. Köszönöm!

GYEREKTÁBOR ÁRAK

A táborok előlegének befizetési határideje: június 15. Az időpont az előleg (20 000 Ft) befizetésével válik véglegessé, amelyet utalással tudsz rendezni (OTP 11732064-20065867-00000000 – Svábhegyi Kutyaszalon Kft.), vagy pedig személyesen a recepciónkon.

TÁBOROZÁS ÁRA:

89.000 Ft

TESTVÉREKNEK:

85.000 Ft

NAPIJEGY:

20.000 Ft