Poniudvar.hu

Állatsimogató udvar a Normafánál

Állandó gyerekprogramok

A Piczinke Póniudvarban

Állandó gyerekprogramok Budapesten, a Normafa tetején. Felejthetetlen élmény gyerekeknek, és az egész család számára.

Tudjuk, hogy milyen nehéz nekünk szülőknek, amikor programválasztásra kerül a sor. De tudjuk azt is, hogy nem célravezető, hogy a gyerekek mindig csak a szobában legyenek és nyomkodják a telefont, vagy a megszokott kis játszótéren szaladgáljanak, vagy éppen a tv előtt üljenek.

Időnként ki kell őket mozdítani a komfortzónájukból, hiszen az új tapasztalások és élmények által tanulhatnak, fejlődhetnek.

Nálunk megannyi lehetőség várja a kicsiket és nagyokat.
A kreatív gyerekprogramoktól kezdve a nyugodtabb órákat ígérő elfoglaltságokon át egészen a szórakoztató interkatív játékokig számos lehetőség közül választhattok.

A kifejezetten gyerekeknek szánt programok között olyanok is akadnak, amik egy-egy közkedvelt téma köré épülnek.

Programok gyerekeknek és az egész családnak a Piczinke Póniudvarban.
Legyen szó kisgyermekekről, kisiskolásokról, tinédzserekről vagy kisfelnőttekről, nálunk minden korosztály megtalálhatja a számára kedves elfoglaltságot.

Természetesen a szülőkre és a nagyszülőkre is gondoltunk az udvarunk kialakítása közben, pihenésképp isteni függőhintákkal készültünk, és ne feledkezzünk meg a büféről sem, ahol a kávé mennyei.

Gyere és emlékezz, hogy milyen volt a "nagyi kertje" érzés.

Ha nem akarsz lemaradni!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülj programjainkról, aktualitásainkról.